Szigetüzemű vagy hibrid rendszer? – Ismerjük meg mind a kettőt!
Ha energiatakarékosságról van szó, akkor a napelemes rendszereket talán már nem kell bemutatni.
Az érdeklődés az alternatív energiaforrások iránt napról napra emelkedik, ami nagyszerű dolog, hiszen ez egyben azt is jelenti, hogy a környezetvédelem irányába is egyre nyitottabbak az emberek.
Mivel többféle napelem rendszer közül válogathatunk, így nem árt körbejárni, hogy melyik lehetőség a számunkra legideálisabb.
Az egyik kérdéses szempont, hogy hibrid vagy szigetüzemű fotovoltaikus rendszerbe fektessünk be.
Mindkét típust érdemes megismerni, hiszen minél több információnk van, annál jobb döntést hozhatunk.
Bemutatkozik a szigetüzemű napelem rendszer
Talán a legkiemelkedőbb jellemzője a szigetüzemű napelem rendszernek, hogy teljesen független az elektromos hálózattól.
Működését tekintve nem kell semmi bonyolult dologra gondolni: a napelemek által megtermelt energiát az inverter rátölti a speciális akkumulátorokra, amelyek a felhasználásig tárolják azt.
A szigetüzemű rendszernél is a háztetőn vagy pedig külön álló állványon vannak felszerelve a panelek, amelyek megtermelik az egyenáramot.
Amikor a fogyasztásra kerül a sor, az inverter az akkumulátorokba összegyűjtött áramot fogja felvenni és átalakítani váltakozó árammá.
Ahogy az előbb említettem, ez a típusú napelem rendszer nincs összeköttetésben az áramhálózattal, ezért ebben az esetben nincsen áram leadás vagy vétel.
Essünk túl a nehezén: nézzük a szigetüzemű rendszer negatív oldalait!
A hálózattól független fotovoltaikus rendszer kezdetben talán jól hangzik, azonban – mint látni fogjuk – vannak negatív tulajdonságai is:
- a hozzá való akkumulátorok meglehetősen drágák;
- ezenkívül az akkumulátorok tárolása is gondokat okozhat mivel, ha nem megfelelő módon tároljuk őket, akkor egy idő után környezetszennyező hatásai lehetnek;
- amennyiben több energia termelődik, mint amit felhasználnánk, akkor az el fog veszni, mivel az akkumulátoroknak van egy maximális kapacitása;
- előfordulhat, hogy annyira kevés a napsütéses órák száma, hogy az akkumulátorokba nem termelődik elég energia, ilyenkor nincsen másik energiaforrásunk, ezért meg kell várni, amíg újra elérik a tárolók a minimális feltöltöttséget.
A szigetüzemű fotovoltaikus rendszer akár 80%-kal magasabb költségekkel jár az akkumulátoroknak köszönhetően, mint egy általános hálózatra tápláló rendszer, bár ez a hibridre is igaz.
Az energiatárolókat 5-6 évente le kell cserélni, ami sajnos egy plusz kiadás, arról nem is beszélve, hogy nem épp környezetkímélő.
A szigetüzemű rendszer pozitív jellemzői
Igaz, hogy sok hátránya van a szigetüzemű rendszernek, de azért van néhány pozitív tulajdonsága is:
- a többi napelem rendszerhez hasonlóan a szigetüzemű rendszerek is karbonsemleges energiaforrást használnak, ezért nincsen károsanyag kibocsátás;
- egy hosszútávon megtérülő befektetésnek számít, mert amint elkezd üzemelni, már elkezd megtérülni az ára;
- mára már pozitívabb a hozzáállás a szigetüzemű rendszerek felé az áramszolgáltatók részéről, mint néhány évvel ezelőtt, ugyanis akkor csak olyan ingatlanok szerezhették meg a jóváhagyást rá, amelyek helyrajziszáma 0-val kezdődött (vagyis a tanyák).
Egy előnyös ötvözet: a hibrid napelemes rendszer
Az előző bekezdésekből láthattuk, hogy a szigetüzemű napelem rendszernek azért vannak hátulütői, ami miatt nem feltétlenül válik vonzó ajánlattá.
Ezt még tetézi, hogy a működése akkumulátor központú, ami több szempontból is negatívumnak számít.
Van azonban egy másik fotovoltaikus rendszer, amely egyfajta arany középutat biztosít, és a mérleget a pozitív tulajdonságok irányába billenti inkább.
A hibrid napelemes rendszernél nem vagyunk elszigetelve az áramhálózattól, ugyanis fennáll egy aktív kapcsolat, ami röviden annyit jelent, hogy van lehetőség arra is, hogy vegyük és arra is, hogy eladjuk az energiát egy hálózatra visszatápláló rendszer közreműködésével.
Ezenkívül, akár „normál” módon is működtethetjük a fotovoltaikus rendszerünket és nem muszáj rögtön az akkumulátorokat használni, a hibrid üzemmódra később is át lehet állni, hogyha olyan inverterünk van, ami erre alkalmas.
Illetve, ebben az esetben nem kell tartani attól, hogy esetleg elveszik a pluszban termelt energia, mert a hibrid rendszernél van lehetőség arra is, hogy a többletet eladjuk a szolgáltatónak.
A hibrid napelemes rendszer egyéb tulajdonságai
Mivel a hibrid rendszernél megvan a kapcsolat az áramszolgáltatóval, így nem csupán eladni tudunk neki energiát, hanem szükség esetén akár vásárolni is lehet.
Az elszámolást évente szokták rendezni és (aktuálisan) kWh áron alapul.
Azonban, legkésőbb 2024-ig az elszámolás folyamatát módosítani fogják, és ebből adódóan az újonnan telepített rendszereknél a szaldós szerződés már nem lesz opció.
Fontos megjegyezni, hogy amennyiben a hibrid rendszernél a hálózati feszültség szünetel, akkor az akkumulátoros üzemmód sem funkcionál.
Ez annyit jelent, hogy bár este funkcionálhat tárolóként az akkumulátor, amennyiben áramszünetre kerülne sor, akkor a rendszer ugyanúgy leáll – ez elsősorban életvédelmi okokból van így, azért, mert ebben az esetben NEM történhet a mérőn keresztül hálózatra táplálás.
Van viszont már olyan opció, amelyet a szolgáltató is jóváhagyott, hogy meg lehessen oldani az energiaellátást házon belül is, de ezt nem igazán ajánlják, tekintve, hogy biztos volt valami oka, hogy áramszünet történt.
A hibrid rendszer pozitív tulajdonságai
Sok előnye van a hibrid rendszernek, az alábbiak talán a legfontosabbak:
- aktív kapcsolatban vagyunk az áramszolgáltatóval, így hogyha bármikor szükségünk lenne plusz energiára, akkor van hova fordulni;
- a hibrid inverter egyik nagy előnye, hogy bizonyos értelemben szigetüzemű-, illetve hálózatra visszatápláló rendszerként is tud működni;
- az egyszerűbb fenntartás miatt is jobban megéri a hibrid rendszer, mint a szigetüzemű;
- egyre több gyártó kínálatában találhatóak meg a hibrid inverterek;
- és mindezek mellett még az energiatudatos gondolkodásmódot is elősegíti, mivel mindenekelőtt feltöltöd az akkumulátort, és ennek az energiáját fogod először elhasználni, szóval valóban csak végszükségben kell a hálózatot igénybe venned (és ez persze fordítva is működik).
Az akkumulátorral kapcsolatos hátrányok sajnos ebben az esetben is helytállóak, illetve a szolgáltatóval való összeköttetés is megmarad, ami negatívumként is értelmezhető.
Mi a helyes döntés?
Amikor befektetünk valamibe (főleg, ha nagyobb dologba), akkor mindig jól körbe kell járni és alaposan át kell gondolni.
A legjobb döntés érdekében érdemes felmérni az igényeinket, hogy az annak megfelelő napelem rendszert válasszuk ki.